Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Pablo Iglesias és Irene Montero az első koalíciós spanyol kormányban vállalt tisztséget.
A spanyol belpolitika sztárpárjának nevezte a 24.hu az új spanyol kormány két tagját, akik az életben is egy párt alkotnak. Azonban az igazság az, hogy már korábban is kiemelt figyelmet kaptak a spanyol közvéleménytől: ugyanis egész Spanyolországot lázban tartotta 2018 nyarán ikreik születése, akik a vártnál három hónappal korábban jöttek a világra, és heteken át küzdöttek az életükért, sikerrel.
Ennek kapcsán a királyi családnak is megköszönték az érdeklődést, még úgy is, hogy a hírek szerint az anya, Irene Montero meggyőződéses republikánus (20. századi szóval: köztársaságpárti), aki szerint a 21. században már nincs szükség királyságra mint intézményre.
A szüléshez hasonlóan nem volt egyszerű az sem, ahogy végül mindketten az első spanyol koalíciós kormány tagjai lettek. Pedro Sánchez, a szocialista párt jelöltje a két párt közötti tárgyalások során ugyanis először csak Monterót szerette volna felkérni miniszternek – ugyanis a baloldali radikalizmustól átitatott Podemos gazdaságpolitikája még számára is túl sok volt. De Montero hajthatatlan volt, és csak akkor vállalta volna a miniszteri posztot, ha a férjével és pártjával koalíciós megállapodást kötnek Sánchezék. Így végül kénytelen volt belemenni a PSOE abba a spanyol belpolitikában eddig szokatlan módon, hogy társutasa legyen a kormányzásban. Az új spanyol kormány pedig a hírek szerint olyan adózást vezet be, amit még a multicégek sem tudnak kikerülni.
(Mandiner)